sütik torták édességek

2023. május 14. 14:11 - teki021

Meggyes-mákos nudli angolkrémmel

A mákos nudli előtt foglalkozzunk a krémmel. Az angolkrémhez a habtejszínt, a tejet, a porcukrot és a vaníliarúd kikapart magjait felmelegítjük egy lábasban. A tojássárgájákat egy vízgőz feletti habüstbe (a víz ne érjen az aljához!) tesszük, és folyamatos keverés közben, fokozatosan hozzáöntjük a tejes mixünket. Továbbra is folyamatosan kevergetve addig főzzük a krémet, amíg a maghőmérő szerint eléri a 85 fokot. Ezt meghőmérő nélkül úgy tudjuk megállapítani, hogy miután hab képződik rajta, még egy-két percig, épp csak sűrűsödésig kell keverni. Ezután amilyen gyorsan csak tudjuk, lehűtjük. 

A nudli hozzávalóit összegyúrjuk, a darált mákot és a porcukrot pedig egy tálban összekeverjük. A tésztából nudlikat sodorunk, amiket bő forró vízben pár perc alatt megfőzünk, leszűrünk, majd a cukros mákba forgatunk.

A meggyet egy kis lábasban feltesszük a cukorral rotyogni, majd amikor kiengedte a levét, és már főztük 3-5 percig, kivesszük a felét, a maradékot pedig botmixerrel lezúzzuk. Visszakeverjük a félretett meggyet, még 4-5 percig rotyogtatjuk, majd minél gyorsabban lehűtjük.

A mákos nudlit az angolkrémmel és a meggyszósszal tálaljuk, végül néhány mentalevéllel díszítjük.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
sütik torták édességek
süti beállítások módosítása